Annyira tudnám értékelni, ha egyetlen politikus sem felejtené el, hogy ő van értünk, nem pedig mi érte! 9 hónappal az országgyűlési választások előtt a demokrácia utolsó reménysugaraként ünnepelt Magyar Péter épp stílusos eleganciával igyekszik lepöckölni a választói akaratot a sakktábláról, önkényesen megírva a játékszabályokat, mondván: majd ő egymaga rámutat, melyik választói körzetben ki lesz az ellenzék egyetlen jelöltje. Tudjuk, tudjuk, az erősebb kutya… (vagy ha az nem, hát majd jön az a bizonyos villamos?)
Előállok a farbával. Kövezzetek meg: nem vagyok tiszás. Nem is leszek az. A 2024-es európai parlamenti választásokon például a Momentumra szavaztam, részben az EP-képviselőik teljesítménye miatt, másrészt viszont pont azért, mert számomra vállalhatatlan módon bűnben fogant társaságként kezdte el emlegetni a pártot Magyar Péter a NOlimpia sikerei miatt, kicsivel a választások előtt, és ezt nem vette be a gyomrom. Azt hiszem, Magyar Péterrel rengeteg kérdésben nem értek egyet az ország kívánatos iránya kapcsán (persze, amíg a biztonsági játék miatt csak elcsípett félmondatokból lehet következtetni arra, hogy milyen álláspontot képvisel a fajsúlyos kérdésekben, ezt nem jelenthetem ki biztosan), azonban egy biztos: az ország önbizalmának égető szüksége van arra, hogy leválthatónak érezze a rendszert.
Befogott orral ezért biztosan le fogok szavazni a Tiszára, amíg nem látok jobb alternatívát, mert a kormányváltás reménye nélkül tényleg kilátástalannak érzem a jövőt ebben a meggyötört országban, de a jelenleg tapasztalható agresszív kommunikáció a politikában kifejezetten visszataszító számomra. És úgy érzem, pont azokat a hozzám hasonló idealista libsiket hagyják ki ma a számításból (azért higgyétek el, vagyunk páran!), akiket ellenérzéssel tölt el, hogy a Fidesz propagandájához hasonló fullasztó hisztéria lengi körbe most Magyar Pétert. Ellenvéleményt, sőt, bármiféle kritikát megfogalmazni a kormányváltás elleni megbocsáthatatlan bűnné vált. Aki nem ért egyet, azt azon nyomban ellenséggé kiáltják ki. Az „aki nem velünk van, ellenünk” retorika pedig valamiért rémisztően ismerős: kaptunk belőle eleget a 15 év alatt.
Hát akkor kapaszkodjatok meg! Úgy gondolom, a budapesti körzeteket magabiztosan megnyerő, politikai színtéren bizonyított és valóban népszerű egyéni jelölteket egytől egyig ilyen agresszív módon visszalépésre kényszeríteni nemcsak indokolatlan, de súlyos visszaélés Magyar Péter hatalmával, a közbizalommal, és ki kell mondanunk: ez egy határátlépés. Hadházy Ákos például elsöprő 54%-kal húzta be a kerületet 2022-ben a 36,5%-ot elérő Fidesz-jelöltet legyőzve, mintegy 10 ezer szavazatos fölénnyel. Nem hiszem, hogy a független képviselő az elmúlt 4 évben jelentősen veszített volna a népszerűségéből, tehát valószínűsíthető, hogy a körzetet indulása esetén megint nem a Fidesz nyerné. (Jelenleg tehát nagyobb a kockázat egy ismeretlen jelölt indításában.) De ha már 2022-es sikerekről beszélünk, ott van a körzetét 60,5%-kal (!) nyerő Hiszékeny Dezső, sőt, ne hagyjuk ki akkor már Tordai Bencét, vagy a Fürjes Balázst legyőző Hajnal Miklóst és a Sára Botondot lesöprő Jámbor Andrást sem, csak néhány erős ellenzéki nevet említve (tudom-tudom, egy részük már rég hátralépett egy meg nem nevezett tiszás jelölt javára, esetükben nincs igazán miről beszélni, bár a tendenciával így sem értek egyet).
Akkor mire fel ez a basáskodás? Kicsit az a gyanúm, hogy Magyar Péter arroganciája kizárólag erőfitogtatás. Másik bolygón él az, aki nem látja be, hogy például Hadházy Ákos oknyomozó, tényfeltáró munkája nélkül (amihez sok esetben igenis kell a parlamenti mandátum) rengeteg bicskanyitogató, simlis ügy nem is kerülhetett volna nyilvánosságra az elmúlt években, ami Magyar Péternek is muníciót jelent, így amennyiben a korrupció és az elszámoltatás ügye valóban fontos a legerősebb ellenzéki pártnak, nem csak gesztusértékkel bírna nem indulni ellene.
Ha a Tiszában nincs félnivalójuk, és nem csak újabb hitegetés a hangzatos „Út a börtönbe” program, nem kockáztatják meg a körzet sikerét egy eddig ismeretlen jelölt indításával, sőt, bevállalnak adott esetben egy Hadházyt, aki nem lesz rest a körmükre nézni. Nyilván számolnak azzal, hogy a felpaprikázott hangulatú választók egy bukta esetén várhatóan a régi indulókat fogják megkövezni, de szögezzük le: ha ketten indulnak a Fidesz ellen, és a Fidesz húzza be a körzetet, a Tisza jelöltje legalább olyan hibás lesz, mint a már bizonyított, most épp óellenzékinek bélyegzett jelölt (de jó lenne már túllépni ezen a hátborzongató Fidesz-retorikán, és a kényszeres összegyurcsányozáson!). És most komolyan: ki fog garanciát vállalni, ha történetesen egy magában induló tiszás nem húzza be a körzetet, miközben lett volna helyben erős ellenzéki jelölt?
Mert a főváros számos kerületében a fránya politikai egón és a hatalommaximazáláson túl gyakorlatilag semmi nem indokolja, hogy Magyar Péter önhatalmúlag rámutasson egy noname jelöltre, hogy aztán az önkormányzati választásokból már ismert módon (szerintem elég megalázó módon) fantomképekre szavaztassa a népet. Ráadásul ne legyenek kétségeink, a kormánypropaganda minden jelöltre egyenként próbálja majd meg ráhúzni a vizes lepedőt, bemocskolni a nevét, koholt vádakkal ellehetetleníteni a pályán, akár téglákat is beszervezve, így kifejezetten értékes szereplő lehetne az, akitől félnek, és akibe beletörik a bicskájuk. Jómagam egyelőre nem látom azt a garanciát, amire annyira szomjazunk már tizenöt éve. A fővárosi közgyűlés működéséből ráadásul világosan láthatjuk, hogy mi történik, ha a képviselőket háttérbe szorítva az egyszemélyes politikai játszma határozza meg a kereteket: kis híján a város költségvetése bánta.
Aki pedig nehezményezi, hogy a legnagyobb ellenzéki párt az elmúlt évben gyáva módon egyetlen érdemi konfliktust sem vállalt fel, egyetlen megosztó kérdésben sem foglalt állást, azt azonnal a sarokba küldik, megvádolva azzal, hogy a kormányváltás ellen dolgozik. Psszt, hát nem érted, hogy most a kormányváltást kockáztatják, ha bevallják, hogy Oroszországgal szemben Ukrajna mellett állnak, vagy hogy szerintük az LMBTQ és a Pride létezése igazából nem is árt a gyerekeknek? Csak nekem kevés az az érv, hogy 2026-ban majd egész biztosan ezt fogják képviselni? Hogy majd biztosan máshogy csinálják, és a korlátlan hatalom átvétele után kiegyenlítik az akkor már nekik lejtő terepet. Legyen már bennünk tartás! Garancia nincs, nyílt lapok nincsenek, de vakon bízzunk a pártban, sőt, adjunk mindjárt kétharmadot egyetlen ember kezébe, hisz vagyunk már ennyire reményvesztettek! Hátha… Az emberek kétségbeesésével visszaélni és egymásnak ugrasztani őket viszont számomra nagyjából ugyanolyan ellenszenves, mint a jelenlegi kormánypárti agresszió.
Nem, Budapesten nem akarunk még egy keresztapát, aki leveszi a vállunkról a választás terhét, és nagyvonalúan megmutatja, hova húzzuk az x-et. Nem akarunk újabb pozícióosztogatást lojális pártkatonáknak! Egyszemélyes uralomból bőven eleget kaptunk az elmúlt 15 évben. Egyetértek azzal, hogy listán áradjon a Tisza, de az ellen látszólag semmiféle érv nem szól, hogy egy demokratikus előválasztáson a Tisza egyéni jelöltjeivel szemben elindulhasson egy ellenzéki országgyűlési képviselő is. Mérettessék meg magukat, és áprilisban induljon csak a szavazatok többségét megszerző politikus (és nem, nem feltétlenül a Tisza színeiben, nem behódolva, hanem önállóan, programot felmutatva, értékeket képviselve). Sőt! Tüzes vitákat akarunk látni a célokról, víziókról, amik segítenek a mérlegelésben! Garanciákat akarunk, számon kérni akarunk! Legyen színes a kétharmad, szülessenek meg a döntések politikai ügyek mentén – két lábon járó nyomógombok helyett gondolkodó embereket a parlamentbe!
Szeretnénk, ha a politika végre partnerként tekintene ránk, nem eszközként. Hogy ne csak nekünk kelljen hinni bennük, de ők is higgyenek bennünk, választókban, bízzák ránk a felelős döntést, mint egy jól működő demokráciában! Olyan nagy kérés ez?
(Utolsó kép: Pixabay / Mohamed Hassan.)
